Összesen tizenhárom BVSC-s szakosztály települt ki a Mogyoródi úti sporttelepre vasárnap, hogy bemutatkozhassanak az érdeklődőknek.
A hagyományos tavaszi Zuglói Sportfesztivál után újabb rangos sportünneppel gazdagodott a kerület. A városrész legnagyobb sportegyesülete, a BVSC-Zugló számos kerületi gyereknek biztosít sportolási lehetőséget, időnként pedig kinyitja kapuit, hogy így próbálja meg minél jobban megmutatni magát.
– A mai sportágválasztó egy fontos mérföldkő egyesületünk életében, amely egy ötéves munka eredménye. Korábban voltak nehéz pillanatai a klubnak, és ha akkor nem lettek volna elhivatott edzők és sportolók, mi sem lehetnénk ma itt – mondta Szatmáry Kristóf Fideszes országgyűlési képviselő, a BVSC-Zugló elnöke a Mogyoródi úti pályán rendezett sportünnepen, október elsején.
Fotó: Balogh Róbert
Öt évvel ezelőtt kezdődött a megújulás a Szőnyi úton, melyben az akkori és a mostani önkormányzat is nagy segítségére volt az idén 106 esztendős egyesületnek. – Mára olyannyira megerősödtünk, hogy elérkezettnek láttuk végre, hogy kilépjünk a Szőnyi útról, és megmutassuk magunkat a kerületi embereknek – tette hozzá Szatmáry Kristóf.
A karatétól a birkózáson át egészen labdarúgásig 13 szakosztály települt ki a sporttelepre vasárnap, ahol az érdeklődők a legtöbb sportágba belekóstolhattak, és közben olyan világsztárokkal találkozhattak, mint az úszó Verrasztó Dávid és Kozma Dominik, a vízilabdázó Takács Orsolya és Török Béla, az asztaliteniszező Jakab János, a vívó Pusztai Liza vagy a karatés Szegedi Döme.
A szervezők nem titkolt szándéka, hogy hagyományt teremtsenek ebből a rendezvényből, és minden évben megrendezzék majd a BVSC-s sportfesztivált.