Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Zuglói pontszerzés az olimpián

A Liu fivérek 1500 méteren a 4. és 6. helyen értek célba a hétfői fiaskót követően is helytállva.

Azt követően, hogy hétfőn 1000 méteren olimpiát nyert Liu Shaolin Sándor, majd néhány perccel később egy felettébb furcsa bírói döntéssel kizárták a versenyből, és a mezőny végére rangsorolták, amivel a negyedik helyen célba érő testvéröccsét, Liu Shaoangot léptették a dobogóra, a két Liu fivér szerdán 1500 méteren is rajthoz állt.

Zugló Díszpolgárai pedig ezúttal is bizonyították sportszerűségüket, mert a szörnyű hétfői események után képesek voltak emelt fővel és szívvel-lélekkel versenyezni. Az 1500 méter köztudottan nem a kedvenc távjuk, ám mindketten nagyon odatették magukat, és könnyedén jutottak a szám fináléjába. Ahol a megszokott öt vagy hat résztvevő helyett a sok továbbjuttatásnak köszönhetően összesen tízen álltak rajthoz.

A nagy tülekedés pedig nem kedvezett a zuglói versenyzőknek, akik így is nagyot küzdöttek, de végül a negyedik és hatodik helyen értek célba. Így, ha érmet nem is tudtak szerezni, de pontszerző helyen végeztek.

A Liuk még két versenyszámban próbálkozhatnak, kedvenc egyéni távukon, az 500 méteres sprintszámban és az 5000 méteres váltóban, melyben címvédőnek számítanak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb