A Sárrét parkban tartott fogadóórát az önkormányzat
Folytatták közterületi fogadóórájukat Zugló választott tisztségviselői. Ezúttal a 7. számú önkormányzati választási körzetben, a Sárrét…
Folytatták közterületi fogadóórájukat Zugló választott tisztségviselői. Ezúttal a 7. számú önkormányzati választási körzetben, a Sárrét…
Közmeghallgatást tartott Zugló képviselő-testülete. Az eseményen megjelent kerületi lakosok kérdéseket tehettek fel a városvezetésnek, illetve…
A képviselő-testület csütörtöki ülésén Horváth Csaba polgármester elismeréseket adott át az elmúlt időszakban kimagasló munkát…
A jó szándék ellenére is árthatunk, ha ételt, italt vagy egyéb tárgyi segítséget viszünk a…
A Down Alapítvány idén ünnepelte harmincéves működését, ahogyan arról korábban hírt adtunk a Zuglói Lapok…
A posta működtetése állami feladat, nyitvatartásuk az emberek érdeke címmel tartott performansszal egybekötött sajtótájékoztatót az…
A hivatalos termek, helyiségek helyett ismét Zugló egyik közterületén, a Bosnyák téren találkoztak a helyiek…
Idén is tizenketten vehettek át díjat, oklevelet a Zuglói Szociális Munka Napján. A 2016-ban elindított…
Az utóbbi évekhez hasonlóan az idén is szerényebb lesz a karácsonyi díszkivilágítás, a megspórolt összegeket…
Újabb fontos és hosszú ideig elhanyagolt útszakasz újult meg Zuglóban. A Vezér utcai nagy beruházás…